Kell éjszaka 3 óránként 45 perces szünetet tartani?
A címben szereplő kérdést egy gépkocsivezető kolléga tette föl a kis.aetr@gmail.com elérhetőségen. A kérdésből jól látható, hogy még mindig kiválóan működnek a parkolói oktatások, a "hallottam valahol" jellegű fél információk!
Nézzük meg ezt a kérdést, mert van valóságtartalma, ha nem is a kamionosokra vonatkozik, hanem csak a buszos kollégákat érinti, közülük is csak azokat, akik nemzetközi alkalmi utasszállítással foglalkoznak. Közérthetőbben fogalmazva: Nemzetközi különjáratok vezetőire vonatkozik!
Azt már tudjuk, az 561/2006/EK rendelet 8. cikke előírja, hogy napi, és heti pihenőidőket is kell tartanunk.A rendeletet módosította az 1073/2009/EK rendelet, amely (többek között) a 8. cikk (6) bekezdését kiegészítette a (6a) bekezdéssel:
(6) Bármely két, egymást követő héten a járművezetőnek tartania kell legalább:
- — két rendszeres heti pihenőidőt, vagy
- — egy rendszeres heti pihenőidőt és egy legalább 24 órás csökkentett heti pihenőidőt. A csökkentést azonban kompenzálni kell egy, a kérdéses hetet követő harmadik hét vége előtt egészben megtartott, a csökkentésnek megfelelő pihenővel.
A heti pihenőidőnek az előző, heti pihenőidő végétől számított hat, 24 órás időszak végéig meg kell kezdődnie.
(6a) A (6) bekezdéstől eltérve az autóbusszal végzett személyszállítás nemzetközi piacához való hozzáférés közös szabályairól szóló, 2009. október 21-i 1073/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott nemzetközi alkalmi utasszállítással foglalkozó gépjárművezetők heti pihenőidejüket az azt megelőző rendes heti pihenőidőt követően legfeljebb 12 egymást követő 24 órás időszakkal elhalaszthatják, feltéve, hogy:
- a) a szolgáltatás legalább 24 egymást követő órán keresztül olyan tagállamban vagy harmadik országban zajlik, amelyben ez a rendelet alkalmazandó, és amely nem a szolgáltatás kiindulópontja;
- b) az eltérés kihasználását követően a gépjárművezető:
i. két rendes heti pihenőidőt; vagy
ii. egy rendes heti pihenőidőt és egy legalább 24 órás csökkentett heti pihenőidőt tart. A csökkentést azonban kompenzálni kell egy, az eltérési időszak végét követő harmadik hét vége előtt egészben megtartott, a csökkentésnek megfelelő pihenőidővel;
c) 2014. január 1-jét követően a jármű fel van szerelve a 3821/85/EGK rendelet IB. mellékletében foglalt követelményeknek megfelelő menetíró készülékkel; és
d) 2014. január 1-jét követően, ha a vezetés a 22.00 és 6.00 óra közötti időszakban történik, a járműben végig több gépjárművezető tartózkodik, vagy a 7. cikkben említett vezetési időtartamot három órára csökkentik.
(6a) A Bizottságnak a közúti közlekedésbiztonság nagyon szigorú feltételek melletti fenntartásának biztosítása érdekében részletesen figyelemmel kell kísérnie ezen eltérés igénybevételét, különösen annak ellenőrzése révén, hogy az összesített vezetési idő az eltérés időszakában ne legyen túlzott mértékű. 2012. december 4-ig a Bizottság jelentést készít az eltérés közúti közlekedésbiztonsággal kapcsolatos következményeiről, valamint szociális szempontjairól. Amennyiben helyénvalónak ítéli, a Bizottság e tekintetben módosításokat javasolhat e rendelethez.
Ebből most a d) pont az igazán érdekes: itt szerepel az, hogy este 10 óra és reggel 6 óra között csak 3 órát szabad vezetéssel tölteni !! Ez a megkötés is csak akkor érvényes, ha
- az autóbusszal nemzetközi különjáratot végeznek
- egyetlen egybefüggő útról van szó
- a gépkocsivezető a heti pihenőjét nem a 6x24 órás időszak végén, hanem a 12x24 végén veszi ki
- legalább 24 órát egy olyan országban tartózkodik, ahol az 561-es rendelet érvényben van, és ez nem a kiinduló ország
- az út végén kettő heti pihenőt, vagy egy rendszeres és egy csökkentett heti pihenőt egyben vesz ki
- az autóbusz digitális menetíróval van felszerelve
Pár sor magyarázat:
- ad 1: Csak a nemzetközi különjáratok jöhetnek szóba, a belföldiek, és a menetrend szerintiek NEM!
- ad 2: Egy olyan utaztatásnál lehetséges ez, ahol az utazás kiindulópontjától a befejezésig ugyanazok az utasok, pl Budapestről indulnak, és megnézik a Loire menti kastélyokat, egyéb nevezetességeket, majd 10-12 nap utazás után véget ér a kirándulás.
- ad 3: A gépkocsivezető nem az általános, 6x24 órás időszak végén, hanem 7-12x24 órás időszak végén veszi ki a heti pihenőidejét.
- ad 4: A fenti példánál maradva: indulás Budapestről, majd következik Ausztria, Németország, Franciaország....itt eltöltünk néhány napot, tehát bőven megvalósul az, hogy legalább 24 órát tartózkodunk egy olyan országban, ahol érvényben van az 561-es rendelet, és az nem a kiinduló ország. Más a helyzet, ha pl Szerbiába megyünk, ahol nem az 561-es érvényes, hanem az AETR! Akkor nem vehetjük igénybe a 12x24 órás lehetőséget! De ha tovább megyünk Bulgáriába, Görögországa, akkor már igen, mivel ott is az 561 érvényes!
- ad 5: Az út végén kiveszel 90 óra pihenőt egyben. Ekkor semmi további teendőd nincsen, mert megtörtént a 2 heti pihenő. Akkor, ha 69-89 óra közötti pihenőt tartassz, keletkezik egy visszapótlási kötelezettséged, amit úgy kell végrehajtanod, mint a csökkentett heti pihenő visszapótlását, a kérdéses hetet követő 3. hét végéig (csökkentett heti pihenő visszapótlása) .
- ad 6: Az autóbusz :2014. január 1-jét követően a jármű fel van szerelve a 3821/85/EGK rendelet IB. mellékletében foglalt követelményeknek megfelelő menetíró készülékkel (165/2014/EK).
A fentiekből következik, hogy csak azoknak a buszvezetőknek kell 3 óra vezetés után 45 perc szünetet tartani 22-06 óra között, akik a heti pihenőidejüket 6x24 óra után kívánják eltölteni!
Az 561-es rendelet a maximális vezetési időket, és a minimális pihenőidőket írja elő számunkra, tehát azoktól úgy térhetünk el, hogy kevesebbet vezetünk, vagy többet pihenünk, mint az előírások. Nem tilos tehát 3 óránként szünetet tartani, de csak akkor kötelező, amikor az elő van írva!
Kis András / 2014.10.11.