Kezdőország-célország beadása a tachográf készülékbe
A tachográf kártyák adatainak kiértékelése során gyakori hiba, hogy a gépkocsivezető nem, vagy késve adja meg a kezdő, illetve a célországot. Gyakoribb, hogy a célország beadása hiányzik, ez azért lehet mert a vezetői kártya behelyezésekor a fedélzeti egység „megkérdezi” a kezdő országot, annak beadását így kevésbé lehet elfelejteni. Ez tachográf márkánként eltérő lehet, ahogy a bevitel lehetősége is. Van olyan készülék, ami az országok teljes nevét kiírja, van amelyik csak az ország betűjelét jeleníti meg.
Az országokat először abban a sorrendben kínálja fel, amelyeket utoljára beadtunk, majd ABC sorrendben a többit. Itt értelemszerűen a le-fel nyilakkal tudunk lépkedni a megfelelőre.
Spanyolország esetében a tartományt is meg kell adnunk.
A munka megkezdése előtt a vezetői kártyánkat be kell tennünk a tachográf 1-es kártyanyílásába, majd végig kell „zongoráznunk” a kártyabehelyezési procedúrát. Ekkor beadjuk a kezdőországot is, majd néhány perc „kalapács” (egyéb munka) után, amikor elvégeztük az elindulás előtti ellenőrzést, megírtuk a menetlevelet stb. elindulhatunk a gépkocsival.
Amikor a nap folyamán megtartjuk a 15/30/45 perces szüneteket, vagy az osztott pihenő 3 órás részét, NEM KELL lezárnunk a napot.
Lezárni, és a célországot beadni akkor kell, amikor elfogyott a vezetési időnk, vagy a munkaidőnk, vagy egyszerűen úgy döntünk, hogy egy pihenőt kezdünk ( 9-11-24-45-66 óra, vagy akár ezeknél is hosszabb pihenőt). Négykezes járat esetén a kártyacsere alkalmával is be kell adni a célországot, ami az adott pillanatban aktuális helyszín.
Fontos, hogy a tachográf pihenőre kapcsolása és a célország beadása között nem telhet el 15 percnél több. Ez így jogszabályban tudtommal nincs leírva, de a gyakorló gépkocsivezetőktől, ellenőröktől hallottak, és a személyes tapasztalatunk is azt mutatja, hogy létezik ez a 15 perces szabály. Aki nem adja be 15 percen belül, kockáztat egy büntetést, ami 10 €/alkalom körüli tarifával lesz kiszámlázva. Gyakorlatból tudom, ha kimarad egy-egy ilyen információ beadása az is 10 €/alkalom a német hatóság tarifája szerint.
Ha elfelejtetted beadni a célországot, 2 lehetőséged van korrigálni:
1. Ha még nem futottál ki a 13-15 órás „munkaidőből”, akkor 1-2 percre kapcsold egyéb munkára, majd ezután zárd le szabályosan.
2. Ha már több órája pihenőn van a szerkezet, várd meg a pihenő végét, és akkor zárd le, majd 1-2 perc múlva kezd el az új műszakot. Így sem szabályos, de legalább tettél valamit a hiba kiküszöbölésére.
Természetesen mindig azt az országot kell beírni, ahol az autó áll. Ez különösen érvényes azokra a kamionokra, amelyekbe már az új, GPS antennával is összekapcsolt beltéri egységet szerelték, mert azok rögzítik a kezdés/zárás pozícióját is, és a határátlépéseket, illetve 3 óránként rögzíti a kamion pozícióját is. 2019.június 15. után már csak ilyenekkel lehet az új teherautókat, buszokat forgalomba helyezni.
Spanyolország tartományai:
- AN Andalúzia
- AST Asturias
- C Cantabria
- CL Castilla-León
- CM Castile-La-Mancha
- CAT Katalónia
- AR Aragónia
- CV Valencia
- EXT Extremadura
- G Galícia
- IB Baleár-szigetek
- IC Kanári-szigetek
- LR La Rioja
- M Madrid
- MU Murcia
- NA Navarra
- PV Baszkföld
Kis András / Szabó Nelli / 2021.08.21.