Útdíjfizetés Görögországban
Útdíjfizetés Görögországban
Ebben az évben úgy alakult, hogy sokat jártunk Görögországban. Az ottani útdíjat fizetőkapuknál kell megfizetni, de a kapuk nagyon sűrűn vannak. A bolgár, vagy macedón határtól Athénig tíznél is több kapun kell áthaladni.
Nem adtuk fel, és végre Katerini közelében az Aiginion fizetőkapunál sikerült. Az autó forgalmi engedélyével, aláírási címpéldánnyal, a meghatalmazással, személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel be kell menni egyik ügyfélszolgálati irodába, (amelyek néhány fizetőkapunál megtalálhatóak) és ott lehet a készüléket kiváltani.
A COVID járvány miatt csak maszkban szabad belépni az irodákba, és kérik az Uniós oltási igazolást is. Mi a telefonunkon mutattuk be azt.
Az ügyintézők segítőkészek , beszéltek angolul, így néhány perc alatt megszereztük a kis boxot, amelyet az Osztrák GO boxhoz hasonlóan kell az ablakra ragasztani. Mikrohullámok segítségével kommunikál a fizetőkapukkal, de a tengelyszámot a megrendeléskor állítják be, és a magasságot is. 2,20 m-nél magasabb, 5 tengely, tehát 4-es kategória. VISA kártyával töltöttünk rá pénzt. A későbbiekben lehet rá tölteni az ügyfélszolgálatokon is, illetve az interneten is.
Online a https://www.myeway.gr/myeasyway/profile/ oldalon,hitel-vagy betéti kártyával, telefonon a 2410 741440-es számon, hitel- vagy betéti kártyával Az Égei-tengeri autópálya SEP-jén készpénzzel és hitel- vagy betéti kártya használatával Az Égei-tengeri autópálya fizető állomásainak díjbeszedő sávjain, készpénzzel és hitel- vagy betéti kártya használatával.
Az ügyfélszolgálaton elmondják hogyan kell használni, adnak prospektust is, illetve a honlapjukon is leírják, képekkel illusztrálják a készülék használatát. https://www.myeway.gr/ Használat: https://www.myeway.gr/taksidi-me-eway/pou-kai-pos/
Görögországban több szolgáltató üzemelteti az autópályákat, de ezzel a készülékkel valamennyi kapunál tudunk fizetni. Kisforgalmú kapunál előfordult, hogy nem volt elektronikus sáv, hanem csak 1 kapu működött, ahol pénztáros volt a bódéban. Ott le kellett venni az obut, és az oldalán lévő vonalkódot beolvastatni az emberrel, és már nyílt is a sorompó. Előfordulhat, hogy lefogy a pénz a készülékről ( csak feltöltős van belőle, utólag fizetős nincs, legalábbis ennél a társaságnál ). Akkor ha nem tudsz feltölteni, marad a hagyományos készpénzes , vagy bankkártyás fizetés.
2021.12.21. Kis András